Események
Terápias medencénk működése előre láthatóan 2012 márciusig szünetel. A medence újbóli működéséről tájékoztatást fogok adni.
Kezdőlap

A szabadon
áramló tudatosság
Frissülő gondolatok
A Watsu-Aquatherics újkori terápiás módszerek összhangot és párhuzamot képviselnek a kerezténység ősi beavatásával, a vízkeresztséggel. Ahogyan az egész test alámerül a vízben, a test és a tudat mindenkori kapcsolata által létrejön egy belső változás.
Az alámerüléssel átlépünk egy tudati határt, meghaladunk egy régi formát, az „Ó Ént”, és a vízből való felemelkedés közben megszületik az új, a régit meghaladó, újjászülető Én. A keresztény misztika szerint a régi élet hátrahagyásával, „eltemetésével” egy Új Ember, egy Új Élet kibontakozásának adunk teret, melyben az életek közötti „átmenet” szimbolikus tapasztalata által egy magasabb létminőség fénye tölti meg lényünket.
Ezzel együtt ez a vizi terápiás módszer nem kötődik szükségszerűen a keresztény szellemi úthoz, mégis kimondható, hogy végső értelemben, a vízkeresztség belső megtapasztalása által, azonos tőről fakad.
A meleg víz, azaz elem, melyben létünk
elkezdődik.
Oltalmazó biztonságban lebegünk benne
életünk első kilenc hónapjában.
Egységben Önmagunkkal, Egységben az Univerzummal. Az
élet egyensúlyra való
törekvésében, születésünket
követően örök keresésében
próbáljuk újból megtalálni ezt az
Egységet. Az emberi szenvedésből való
felemelkedés, a gyógyulás valódi
útja, lényünk Fény
természetének integrálásával a
Létezésben való időzés
megtapasztalásával képes létrejönni.
Ebbe a gondolatok közötti kvantumtérbe nyitunk
ajtókat, ahol a lét formáját, a tudat
szabadsága határozza meg.
Tarts velem ebben a csodálatos emberi kalandban!